Rossz blog-gazda vagyok, ide se szagoltam az utóbbi hónapokban, kaptam is a fejemre érte. Most meg fejthetem vissza, mi történt mióta utoljára idekapartam valamit.

Lejárt a féléves szerződésünk az előző lakásban. Már júliusban elkezdtem keresgélni másikat, de az egyik ügynök azt mondta, még túl korai, mert mindenki ugye már tegnapra keres bérlőt. Augusztus elején álltam neki újra. Ritka az olyan lakás, amit magánembertől közvetlenül lehet bérelni, nagy átlagban ingatlanügynökségek foglalkoznak vele. Egy-egy lakás bejárása előre meghirdetett időpontban van. Ez lehet hét közben nagyjából bármikor, ritkán hétvégén. Igyekeztem olyanokra elmenni, amihez csak kicsivel előbb kellett eljönnöm a munkahelyemről. Egyszer-kétszer becsúszott korábbi is, de nem sokszor és szerencsére tolerálták is. Láttam kisebbet-nagyobbat, szépet-rondát és ocsmányt. Egyik se volt az igazi. Volt egy ami már majdnem, meg is pályáztuk, de persze nem kaptuk meg. Aztán megtaláltam azt, amibe nagyon beleszerettem. Eleve kitöltött jelentkezési lappal a kezemben mentem a bejárásra, mit az ügynök néni kezébe nyomtam, majd este elküldtem az összes szükséges dokumentumot. Másnap és harmadnap végigtelefonálták a referenciákat plusz próbálták eléri az előző Landlord-ot. Mivel ő épp külföldön volt, kezdett inogni a léc alattunk. Szerencsére egy másik inspekció alkalmával az egyik ügynök felajánlotta, hogy eljön hozzánk megnézni a lakásunkat és akkor ő lesz a referencia annál a jelentkezésnél. Mivel azt nem kaptuk meg, de járt nálunk, ezért szóltam a kiszemelt lakás ingatlanosának, hogy it  van ez az ember, ő járt nálunk, hívják fel őt. Meg is tették, így már ez sem volt akadály. Szerencsésen meg is nyertük a kéglit, de egy héttel korábban, mint mi azt terveztük. Se gond, ennyi belefér.

A költözés szívás volt. Leginkább az időjárás miatt, mivel folyton esett az eső. Egy-két bútorunk már volt (kaptuk innen-onnan), de azért elég hiányosan álltunk. Pl. a gyereknek no ágy. Egyik hétvégén áthordtuk a dobozokat meg azokat a dolgokat, amiket nem használtunk. A második hétvégén meg a maradékot. Első körben úgy volt, hogy a másik lakásból megvesszük a mosógépet, hűtőt, mikrót, gyerekágyat. Mosógépet aztán kaptunk ingyen egy orosz családtól a szomszédból, a hűtő meg túl széles volt, úgyhogy irány a Gumtree, vadásszunk egyet. A Gumtree az a hely, ahol olyan dolgokat adnak el agymásnak az emberek itt, amit otthon, lomtalanításkor az etnikum se szedne össze... Láttunk egy-két csodát... Na, nem hűtőt, minden egyéb mást. Kerestünk étkező szettet, ágyat, mikrót, ilyesmiket, egypárat el is mentünk 'megcsodálni'. A 10 kinézett és megnézett dolog közül végül is csak egy íróasztalt vettünk meg mert a többihez nagyon hozzá se akartunk nyúlni. A hűtő meg hát... nem szép, sőt. Kb egy olyan darab, mint amit otthon használtam, öreg, de működik. Ami vicces benne, az az ára. $175.00-ért vettük meg és ez egy jó ár. Én otthon 10.000-ért nem tudtam annó eladni az enyémet, ezért inkább odaadtam egy barátunknak. Az új hűtők árai meg horror. A legolcsóbb, legegyszerűbb kerül 6-700 dollárba és innentől csak felfelé mennek. De most egy darabig ismét nem érdekel, amíg ez üzemel:)

IKEA-ban kinéztük a gyerekágyat. Teljesen normális ágy, nem csilivili gyerekágy, hanem egy normál méretű fekvőhely. Szombaton el is mentünk, persze közben leragadtunk minden másnál is, mert ez is kéne, meg az is dejó lenne. Már épp tartottunk a piactér felé, amikor is elment az áram, merthogy megérkezett valami borzasztó szél meg eső. Álltunk ott tanácstalanul egy darabig, aztán úgy döntöttünk, hogy ebből ma már nem esz semmi, fáradtak is vagyunk, majd holnap. Ebből kifolyólag a vasárnap igen húzósra sikeredett. Délelőtt az összes maradék átfurikázása, aztán IKEA (amikor is újfent nekiállt szakadni az eső, de most legalább nem ment el az áram), aztán uzsgyi a hűtőért és irány haza szerelni, legalább aludni tudjunk. Még bent az IKEA-ban vettünk egy ponyvát a trélerre, de ázzon sz*rrá minden, ha már mi úgysem ússzuk meg szárazon.

Mindehhez hozzá tartozik, hogy még volt takarítási meló is, azaz szombat délelőtt kettő apának, nekem meg egy másik valamikor a 7végén, tehát ezeket még be kellett szuszakolni a költözködésbe. Sokat nevettünk...

Egy hétig csak a kupi volt, egy két ruha kipakolva hogy legyen mit felvenni, meg az ágyak aludni, aztán slussz. Előző hétvégén pedig kirámoltam mindent és azóta is imádom. Mániákusan rendet tartok meg takarítok, hogy ne kelljen annyi mindent csinálni 7végén, csak mosni meg egy kicsit letörölgetni, felmosni. Van szép dolgozószobánk (najó a szép az kicsit túlzás, de praktikus), van a gyereknek egy tágas szobája meg egy háló nekünk. Nagy konyha, étkező meg nappali. Minden olyan kompakt.

Vettünk egy tv-t is a 7végén, nem bírtuk ki. Tulajdonképpen set-top-boxért indultunk, merthogy volt kis egyszerű tévénk, kaptuk egy magyar házaspártól, és nem akartunk még tévét venni, csak több adót szerettünk volna. Persze egy HD TV-vel jöttünk haza... Mert jó hülyének lenni:)

Melófronton sok változás nincs. Gábor kertészkedik rendületlenül, kérdés meddig bírja. Én már az 5. hónapomat taposom a cégnél, azóta is szeretnek. Még:) Már megszokták, hogy ha kérnek valamit, akkor hozzáteszik, hogy nem sürgős, elég jövő héten, mert ha elfelejtik, akkor azonnal megcsinálom. Aranyosak nagyon, segítőkészek és kedvesek. Itt szokás dicséretet is adni, ha valamit az ember jól csinál, meg persze meg lehet kapni a beosztást is hülyeségért, de kissé másképp, mint otthon. Ha dicsérnek, általában a többiek előtt teszik, ha meg leszúrnak, azt négyszemközt mondják el és nem fordítva...

Gyerek nagy négyéves, az oviban ő a sztár. Még nem jöttem rá miért, de ha megérkezünk, folyton köré sereglik szinte az összes gyerek. Van egy óvó néni aki nála most kedvenc (ez havonta változik), meg vagy nagyon jó barátja, mindig vele játszik. Sikerült visszaszoknia a délutáni alvásra is, ezt akkor abszolválta, amikor mondtam az óvó bácsinak, hogy tulajdonképpen tökmindegy, ha nem akar aludni, ne aludjon. Tettem mindezt azért, mert azt láttam, hogy 3 meg 4 órakor feküdt le az én drága gyermekem kemény fél órákra. Na annak semmi értelme. Ezt megbeszéltük Vince-el , azóta az én csöpp fiam 1 órakor elalszik és alszik másfél órát.

Az étvágya azóta sem csökkent, annyit eszik mint egy ló. És ez csak rosszabb lesz. Most vettem egy szandált neki, aminek a talpán ez van 'EUR30'. Azt hittem dobok egy hátast... Hová nő a mai gyerekek lába??? Jetinek szoktam hívni, olyan vicces a talpa:)

Ha lesz időm meg energiám, majd leírom, milyen 'egyszerűen' sikerült áthelyeztetni a netet...

*****************

Voltunk játszótéren. Komolyan mondom, kiráz a hideg a gyerekek látványától. 15 fok, felhős, kicsit fúj a szél. Kislányok pólóban, szoknyában, mezítláb szaladgálnak, minden gyereknek kint a dereka, alig vannak felöltözve. Hozzájuk képest eszkimóknak nézünk ki pulóverben, és persze még fázom is...

Megpróbálom az elejétől összefoglalni, leírni, mi mit tapasztaltunk, a gyerek miként változott, meg ilyenek. Kicsit zagyvaság van a fejemben erről, de majd igyekszem normálisan megfogalmazni.

Az ovit februárban kezdtük, egy hónappal a megérkezés után. Választásunk az akkori lakóhelyünkhöz legközelebbi Child Care-re esett, mivel nem tudtuk, merre fúj minket a szél, ez volt a legkézenfekvőbb. Azt már most elmondhatom, hogy nem így kellett volna csinálni, hanem először állandó lakóhelyet kellett volna találni, majd UTÁNA ovit. De mi így csináltuk, így jártunk.

Az első napokban csak pár órát voltunk bent, én is ott voltam vele. Szintén nem jó ötlet, hiszen ha a gyereknek ott az anyja, akkor tuti el sem mozdul a szoknyája mellől. A harmadik vagy a negyedik napon már otthagytam egyedül egy órára, másnap kettőre, aztán egész délelőttre. Az első 3 hét maga volt a mennyország a gyereknek, nagyon imádott menni, játszani. Zavarta, hogy senki nem érti, mit mond nekik és ő sem érti a többieket, de annyira azért nem okozott neki gondot. Az első 3 hétben. Aztán jött a pokol. Leesett neki, hogy ez nem játék, akkor most már ez lesz a rend és ő MINDIG oviban lesz délelőtt. Minden nap 6 lóval kellett elvonszolni, ordított, toporzékolt és mindent előadott, amit csak lehet. Igen sokáig ment a műsor egész nap az oviban, de nem adtuk fel. Hívtak segítőt, azaz tolmácsot a gyerek mellé, hogy egy-két dolgot legalább le tudjanak fordítani, vajon mit is mond magyarul. Mert mondta és mondja a magáét egész nap, a szája be nem áll. A tolmácsok aranyosak voltak, ezzel semmi gondom nem is volt, csak ismét az a helyzet állt be, hogy majd mások segítenek neki, tehát neki nem kell angolul megtanulnia.

Az óvónénik mindent megtettek, próbáltak megtanulni egy-két alapvető szót magyarul, ez sokszor vicces volt, mert a gyerek mondta otthon, hogy Michelle azt mondta, KEMENE... Na mondom az meg mi... Pörgött az agyam, angolul semmi, magyarul semmi... Mire leesett, hogy ez volt a KIMENNI:) A BÁRÁNY-t ellenben nagyon szépen mondja mindenki. Ez a plüssállatunk, amit mindig magával cipel, anélkül nem élet az élet, én pedig nagyon kreatívan elneveztem báránynak pár évvel ezelőtt.

Az ordítás és hiszti nagyon sokáig tartott, talán 2 héttel ezelőtt változott meg a dolog. Hisztivel odáig ment el, hogy elhányta magát, amikor is persze azonnal hívtak, hogy beteg a gyerek. Odamegyek, ránézek, látom semmi baja. Kérdezem mi van, mondja hogy a bárány otthon maradt (tiszta kosz volt szegény) és sír érte, ezért neki most azonnal haza kell mennie. Azt hittem pofám leszakad. Mondtam az óvónéninek, hogy semmi baja. De hányt. Haha, örüljön neki, hogy CSAK hányt és nem produkált mást is, mert a bölcsiben anno 3-szor kellett átöltöztetni a hiszti végett.

Tudom, hogy mi volt az alapvető gond. Otthon járt bölcsibe 2 éves korától 3-ig. Aztán ugye jött volna az ovi, de oda nem vették fel (ez is szép volt), de mivel megjött a vízum, így nem erőlködtem, Kaptunk ugyan helyet a mozgóoviban, de nagyjából felért volna egy öngyilkossággal reggel odamenni utána meg bebumlizni a melóhelyre. Szóval az utolsó otthon töltött fél évben nem járt közösségbe, kiesett a gyakorlatból. Otthon volt nagyival, vagy velem jött dolgozni (és apró pici darabokra szedni az irodát és a dolgozókat), és ez ugye mennyire királyságos már. Megérkeztünk ide, ahol nem volt nagyi, csak anya meg apa, ez is a földi mennyország, hiszen otthon alig látott bennünket, folyton dolgoztunk. Volt is gondunk az elején nem is kevés. Mára már helyreállt a rend, kialakultak a normális erőviszonyok, van anya, aki ugye a vezérállat, meg apa, aki ugyan azon a szinten van, mint ő:)

Az angollal megküzdött. Vagyis inkább küzdött ellene nagyon sokáig. Eleinte azt is utálta, ha én angolul beszéltem valakivel, volt eset, amikor megharapott miatta, vagy csak szimplán meghúzta a hajamat. Ennek okait próbáltam keresni. Mármint az idegen nyelv ellenszenv okát. Ugye vagy hülye a gyerek, vagy túl jó a magyarja. A másodikra szavaztam, remélem nem hülye szegény:) A magyar tudását pedig már a bölcsiben is dicsérték, nagyon nagy a szókincse a korához képest. Köszönet érte Zsóka nagyinak, aki rengeteg mondókát, verset és mesét olvasott neki, az én gyerekkorom meséit. A magyarja azóta csak fejlődött, olyan kifejezéseket használ, hogy leesek a székről. Néha nyelvújítót játszik, de melyik gyerek nem? A kedvencem az a 'biztonság kedvemért'. Nagy valószínűséggel nehezére esett elkezdenie angolul tanulni, hiszen magyarul folyamatosan beszél és bármit képes elmondani, egy-két angol szóval meg ugye sokra nem megy. De hát a kényszer nagy úr, így elkezdte lemásolni a többieket. Most már a saját fülemmel hallom, amikor reggelit kér, vagy mond valamelyik pajtásának valamit. Angolul. Elénekli az ABC-t, tud számolni 1-től 10-ig, tudja elég sok tárgy nevét. De még mindig nem tudom, VALÓJÁBAN mennyire tud angolul. Itthon ugyanis magyarul beszél, néha idétlenkedik csak 'pardon'-nal vagy 'sorry'-val.

2 hete az ovi is sima liba, reggel kedvesen integet, majd szalad játszani és persze enni. Este amikor megyek érte általában utolsók között hozom el (volt rá példa, amikor konkrétan ő volt az utolsó gyerek), de nincs ezzel semmi gondja hálistennek. Az ebéd utáni alvás még nem az igazi, 5 napból talán 2-szer alszik. Volt eset, amikor egyszerűen feldőlt, Michelle mesélte, hogy nem akart menni aludni, kint játszott, egyszer csak elájult és aludt másfél órát. Az alvásra pedig még szüksége van. 7végén mindig alszik ebéd után, nem is keveset, úgy szoktam felébreszteni általában, hogy ne aludja át a délutánt. Ha oviban kihagyja, akkor este hisztis, bolond és rettenetesen fáradt. Ha alszik, akkor viszont maga a tündérbűbáj. Ezzel még trenírozom, mert ha nem alszik, akkor általában valamilyen megvonással élek, mint pl esti mese, vagy valamelyik játék. Néha hatással van rá. Nem erőlködök, talán eljut kicsi agyáig, hogy neki is sokkal jobb, ha kipiheni magát.

Most épp lebetegedett, lázas, köhög, taknyos. Megyünk doktorhoz, kérünk valami gyógyszert. Még nem tudom mi a baja, félek, hogy már megint a mandulája. Mondjuk igencsak csodálkozom, hogy még csak most lett beteg, az ovi tele van taknyosabbnál taknyosabb gyerekkel. Itt nem szokás egy kölyköt az évszaknak megfelelően felöltöztetni. Nagyon sok gyerek jár rövidnadrágban vagy kisszoknyában, harisnya nélkül, zoknival meg egy darab pulcsival. Rájuk nézek és fázom. Reggelente 5-6 fok van, napközben 15-20 között mocorog. Az én gyerekem rétegesen van felöltöztetve, lefelé is tudják vetkőztetni meg felfelé is öltöztetni, de rohadtul nem foglalkoznak vele. A dereka állandóan kilóg, mosdó után még nem képes betűrni a pólóját, az óvónénik meg nem csinálják meg. Az orrát nem fújják, de még csak nem is szólnak neki, hogy fújja ki. Már ügyes, tehát képes rá, de ugye gyerek, ezért magától nem csinálja, szólni kell neki. Hát itt ezt sem teszik meg.

Lekopogom, mert most egész tűrhető a helyzet, a betegséget leszámítva. Szeret oviba járni, tanul angolul, fejlődik (annyit eszik, mint egy ló), okosodik és tűrhetően jó gyerek. Nem mindig, de a fél év alatt nagyon sokat javult a modora (lehet az anyjáé változott?:)), önállósodott igen sok mindenben, hiszen nincsenek nagyik, akik belekanalazzák a szájába az ételt:)

Tegnap pofára esett az oviban. Szó szerint... Lila az arca, senki nem mossa le rólam, hogy verem a gyereket. Igen nagyot eshetett, mert baleseti naplót is kitöltöttek és alá kellett írnom, hogy vettem, rendben. Szerencsére a lila folton kívül más baja nincs az eséstől, max kicsit hülyébb lett, de az meg belefér:)

Váltani nem akarok. Jelenleg útba esik melóhely felé menet-jövet, szeptemberben pedig igyekszem az ovi közelébe költözni. Vannak barátai, ismer mindenkit, mindenki ismeri és imádja őt. Nem akarom kiszakítani és valahol máshol elölről kezdeni, a nyelvi nehézségek ugye még mindig fennállnak és hát az örökös változás sem tesz jót neki. Elég a költözés, az, hogy egész nap oviban van, nem hinném, hogy ennél jobban kéne nyúzni szegényt.

********

Megjöttünk az orvostól. Hát a mandulagyuszi beköszönt. Remélem nem csinál rendszert belőle :( Kismókus eléggé elgyötört, a láza folyton felmegy és tüzel, mint a kályha. A doktornéni nagyon aranyos volt, kérdezte, volt-e műtve a gyerek. Aha, azzal a mandulával, aminek nem tudom a nevét, úgyhogy elmagyaráztam neki, hogy ugye 2 helyen van mandulánk, az egyik itt hátul, a másik meg az orrban, na AZ nincs neki. És ha ügyes és okos kislány lettem volna, akkor talán megjegyzem annak a nevét is, de nem sikerült:) Torokmandulából készültem az előzményekből kiindulva.

Itt a receptírás is aranyos, az orvos ugyanis csak a hatóanyagot írja fel, a patikában meg el lehet dönteni, hogy kéred a márkás drágábbat, vagy jó lesz a helyben elkészített noname változat is. A második mellett döntöttem. Itthon nézem, mennyit is kell adni, rá van írva, hogy 8, azaz nyolc ml. Hogy ezt hogy sikerült kimatekolni, azt nem tudom. Hozzászoktam az 5 meg 10 ml-hez. De megoldottam:) Csütörtökön vissza kell menni kontrollra és ha jól lesz, már pénteken engedik oviba. De szerintem én megvárom inkább a jövő hetet vele. Igaz, hogy próbaidős vagyok még csak a melóhelyen, de akkor se kockáztatom meg, hogy újra visszaessen. Majd felváltva leszünk itthon apával. Ma én, holnap ő, aztán meg kitaláljuk.

********

Most jutott eszembe, hogy hétfőn munkaszüneti nap van, mert valami öreglány születésnapját ünnepeljük, úgyhogy bizti nem viszem pénteken a gyereket sehová, így tuti meggyógyul:)

Néha hetekig nem történik semmi, aztán meg csak úgy zúdul ránk minden, kénytelen vagyok leírni, mert elfelejtem.

Pénteken megérkeztek a hajózós holmijaink. Nem, nem 5 hónap volt az út, csak kettő, nem indítottuk el őket, csak március közepén. Addig vártunk a csodára, ami akkor az volt, hogy lett takarítási munka meg lakhely, tehát maradunk ebben a városban még legalább fél évig. Szóval március közepén mondtuk azt, hogy gyí, nem tudom, pontosan mikor pakolták őket hajóra, de már itt vannak. A plusz költség csupán a helyi karaténvizsgálat költsége volt, ez 165 AUD-ba fájt (mert fájt). Az összes költségünk így nézett ki (dobozokat nem számolva):

Költöztetés külföld: 173.600 HUF

Költöztetés belföld: 18.750 HUF

Raktározás: 13.125 HUF

Biztosítás: 32.800 HUF

Raktári beszállítás: 45.500 HUF

Karanténvizsgálat: 165 AUD

Ezért a pénzért kijöttek, elvitték, elhajózták, kiszállították. Euromove-val intéztük (ez itt a reklám helye). Először volt egy kis Áfa problémánk meg mennyiség elszámolási vitánk, de tulajdonképpen mondhatom, hogy simán ment és olcsóbban megúsztuk, mint a Crown lett volna. Nem egészen 2 m3 cuccunk volt, bútorok nélkül. A helyi szállítmányozó emailen keresett meg és küldte el a kitöltendő papírokat, amin azért meglepődtem, mert azt hittem, már nem kell semmivel elszámolnom. Szinte mindig tájékoztatott a szállítmány jelenlegi helyzetéről onnan kezdve, amikor ő megkapta az infót, hogy érkezik. Első dátum május 11 volt, mint kikötői érkezés, aztán módosult 13-ra, majd 12-én befutott. Folyamatosan változott a raktárba érkezés-vámolás-karantén időpontja, de mindegyik végeredménye az volt, hogy május vége, legrosszabb esetben június eleje a kiszállítás időpontja. Kedden megnyugodva nyugtáztam (ez de hülyén hangzik) az emailjét, hogy megvolt a vámvizsgálat, a héten meglesz a karantén is, jövő hét közepén hozzák. Ehhez képest szerdán hív, hogy akkor ők most készen vannak, mikor jöhetnek. Köpni nyelni nem tudtam. Megegyeztünk péntek reggelben (ezt tudtuk egyedül Gáboron keresztül megoldani, mert a 7végi kiszállítás feláras). Csütörtökön fura körtelefonálás ment a szállító, Gábor és köztem. Ugyanis felhívta a pasi Gábort, hogy ő nem tud egyszerre 2 helyen lenni, nem tudja mikor r hozzánk. Majd felhív engem, mondom neki mi a pálya, mikor tud jönni és megegyeztünk egy fix időpontban. Ezután hívom Gábort (nem tudtam, h már nála is jelentkeztek), hogy elújságoljam neki, miben maradtunk. Mire mondja nekem, hogy akkor ezek tök hülyék, mert 10 perce hívták és... Na mondom, ezek után kiváncsi leszek, kijönnek-e vagy sem a megbeszélt időpontban. És megérkeztek:) Most mindenhol dobozok vannak, mert mint kiderült, tudunk ezek nélkül is élni, úgyhogy a 7végén igyekszünk helyet találni mindnek.

Nagy örömömre (meg a gyerekére) megjött a Verdák DVD, már nagyon várta a kölök, meg is ígértem neki én naiv, hogy megnézheti. Délutáni alvás után anya és kölke csillogó szemmel bontották a dobozt, amiben a dvd van, kivesszük, belerakjuk a lejátszóba és a következő felirat jelenik meg: 'invalid region'. Nem kicsit kezdtem anyázni, gyerek szája legörbül, próbálkozom másik dvd-vel, eredmény dettó. Naná, ez PAL, a lejátszó meg mittudomén. Elindítottam a Pinokkiót (mert az elindult) és azonnal ráugrottam a netre keresni valami unlock kódot. Nem volt fél perc, de megtaláltam és működik!!! És én csináltam egyedül:D:D:D Nem mintha akkora húdenagy dolog lenne, de én büszke vagyok magamra.

A munkahely nagyon bejövős, szeretek ott lenni, ők is szeretnek engem, meg is lettem dicsérve, úgyhogy remélem maradok egy jó darabig. Nem bánnám. A velem együtt kezdő kolleginától néha falnak megyek, de már csak egy hét és végre lesz saját asztala, ahol élheti a magánéletét az interneten:)

Pénteken amúgy ivós nap van, 5 órakor feláll mindenki és kivonul a konyhába sörért, borért, amit a hűtőben tartanak, a cég állja. Vicces, ahogy ott ülnek és vedelnek:)

Mind a hárman betegek vagyunk, a gyerek a legstrammabb, ő csak kicsit taknyos. Gábor a héten lázas volt, köhög, taknyos, én csak köhögök, de nagyon. Péntek este folyamatosan ugattam, már készültem megfojtani saját magamat, de aztán aludtam egy jót és most már jobb. A főnököm is ugyan úgy krákog, mint én, remélem nem én vittem be... de ha igen, akkor se vallom be:)

Gyereknek sikerült végre aludnia az oviban, összesen egyszer:( Aznap nagyon aranyos volt, nem volt hisztis meg fáradt. De ez csak egy alkalom volt és mint tudjuk egy fecske nem csinál nyarat (ellenben összesz*rja az erkélyt). Egyszerűen nem kötelezik az alvásra, ezért ő nem is alszik. Cserébe elviselhetetlen esténként. Itthon alszik, mert ha nem, velem gyűlik meg a baja. Rend és fegyelem, ugye.

Most ülünk a dobozainkon, de hogy mennyivel jobb érzés úgy ülni rajta, hogy bármikor kibonthatom, mint úgy, hogy ki tudja, mikor látom legközelebb:)

Látszik, hogy nem erősségem a naplóírás, hónapokig meg se szólalok. De legalább megtudtam, hogy sok lelkes olvasóm van, nem gondoltam volna:)

A legfontosabb dolog, ami történt velünk, azaz velem, hogy sikeresen felvételt nyertem egy szoftverfejlesztő céghez, mint utolsó senki. Azaz megcsíptem egy belépő szintű könyvelői állást, ami maga a mennyország. Rettenetesen büszke vagyok magunkra, hogy sikerült. Gáborra azért, mert türelmesen kivárta, hogy elhelyezkedjek és folyamatosan próbált pályára tenni, magamra meg azért, mert csak. A hely nagyon tetszik, bár még csak az első héten vagyok túl, és jelenleg tanulok, túl sok dolgot még nem csinálok. Próbaidő itt is ugyan úgy 3 hónap, de próbaidő alatt hetente kapunk fizetést, úgyhogy az első heti fizum már meg is érkezett. A kollégák helyesek, szerintem félőrült magyar hülyének néznek, de ez engem különösebben nem zavar. Van egy gazdasági igazgató hölgy, nagyon jó humorral és hihetetlen lojalitással a cég iránt, ő a főnöknéni, nagyon csípem. A közvetlen kollégák közül az egyik egy boszniai nő, akitől konkrétan tanulom a sok okosságot, vele jókat szoktunk röhögni azon, hogy néhány angol szót meglehetősen nehezünkre esik kimondani. A másik lányka maláj és ő május végén hazamegy, az sem biztos, hogy visszajön. Nem firtattam, miért. 2 új embert vettek most fel, a másik nyertes ausztrál lány, úgyhogy együtt tanulunk. Ahogy elnézem, igencsak új színt viszünk a cég életébe, mert egylégterű iroda, mindenki rettenetesen csendben próbál dolgozni, csak a mi hangunkat lehet hallani. Pedig esküszöm visszafogom magam... még... Amúgy a melóval nem lesz gondom, valószínűleg hamar bele fogok rázódni. Kicsit más rendszerben könyvelnek (megbonyolítják saját maguknak), de a kettős könyvelés itt is kettős könyvelés, azt meg már ismerem.

Nem mondom, rögös volt az út idáig és inkább lidércnyomásra hasonlízható, mint sétakocsikázásra. 3 héttel ezelőtt Gábor elkezdett egy ausztrál kertész mellett dolgozni, 8 órában. Magyar ismeretségen keresztül került ide (oda), alvállalkozóként dolgozik mint segédmunkás. Mennek magánházakhoz rendbe tenni a növényeket, metszeni, amit kell, gazolni, permetezni (vagy mittudomén). Meglehetősen fáradt nap végére, de már kezdenek megint formásodni a karjai. Hiába no, a fizikai munka:) Ámde ugye a takarítást is csinálni kellett valakinek, úgyhogy azt én nyertem meg. Elárulom, utáltam. Megcsináltam (néha lóhalálában, mert sikerült elkésni), de szinte minden percét utáltam. De a pénz meg kell(ett), úgyhogy mentem és takarítottam. Kezdem megértenii a takarítókat, meglehetősen fáradtságos meló, bár van aki szereti csinálni. Hát én nem zártam a szívembe... Nem jó a fizikumom:) Háton hordozható porszívónk van és az első keményebb nap után majdem leszakadt a hátam meg a derekam. Szóval zselé vagyok, de nagyon. Plusz ugye ez a munka abból a szempontból is rossz, hogy kora reggel meg késő este kell csinálni. Napközben semmi. Nem mondhatom, hogy hál' istennek vége, mert az esti meg 7végi melók megmaradtak. Reggel eldobom a gyereket az oviba, este felkapom, hazaviszem, mevárom apát, megvacsoráztatom a fiúkat és robogok takarítani. Jó játék.

Közben önkénteskedtem a helyi magyar klubban is szerdánkánt, vagyis inkább tanultam, néztem hogyan működik egy non-profit szervezet itt. Gyakorlatnak nem volt rossz, ebbe is beleláttam legalább. A pénztáros nagyon kedves és mindig hozott valami anyagot, hogy olvassam el, nézegessem meg, és mindig készségesen válaszolt az ökör kérdéseimre.

Belevágtam egy iskolába is, MYOB tanfolyam. Szerda este 3 óra, ebből átlagban kettőt töltök ott, vagy másfelet, mert ennyivel előbb végzek az aznapi feladattal. Most, hogy van munka, ahol ráadásul MYOB-t használnak, nem egy nagy kihívás, bár előtte sem volt az, de befejezem, legyen meg a papír róla. Ártani nem árt.

Gyerek kicsit nehezen viseli a váltást, mármint, hogy egész nap az oviban van. Ez leginkább abban nyilvánul meg, hogy ebéd után nem alszik. Az óvónéniknek ezzel nincs problémájuk, csak én szívok este a gyerekkel, mert olyan hulla fáradt, hogy 7-kor elájul, sokszor nem tudom lefürdetni sem, mert bekómázik, vagy épp toporzékolva hisztériázik. Az ovi egy érdekes világ, sok óvónéni van nem túl sok gyerekre, mégis nagy a fejetlenség. Az ebéd végén az egész terem nagyjából egy disznóól, iszonyat mennyiségű étel a földön, az asztalon és a gyerekek ruháján. Ridegtartás van, vagy kib*sszák őket az odvarra 'legelni', vagy bent hagyják, hogy lebontsák a berendezést. Ha már nagyon unják őket, akkor bekapcsolják a tévét, had legyenek a kölykök még bambábbak. Nem vagyok oda az oviért, de nincs más megoldás. Lehet, keresek a munkahely környékén másikat, de egyelőre még idáig nem jutottam el. Szeptemberben amúgy is aktuális lesz a lakással együtt, nem kapkodom el a dolgot. Bár jobban örülnék, ha közelebb lenne hozzám, de a cég melletti oviban 12 hónapos várólista van. Ez a jövő zenéje.

Kaptam kocsit. Picikét. Kis helyes, női autót. Mitsubishi Magna Wagon 3.5 :) Bordó. Megy, mint az állat. Ez lesz a családi kicsikocsi, majd lesz fénykép is róla, de a hétvégén men jutottam el odáig, kicsit elhavaztunk.

Most csak ennyi sikeredett, mennem kell számlázni, máskülönben apap nem kap píztet:)

Na, jó rég nem írtam. Nem mintha nem történt volna semmi, csak valahogy mindig a blog az utolsó dolog, amire időt szánok:)

A sikeres KRESZ-vizsga után hamarjában felvettük a kapcsolatot egy déli kerületi autósiskolával, nevezetesen a Darren Davis-el. Egy óra 55 dollárba fáj, gondoltuk veszünk egy-két órát és mehet a vizsga. Jelentkezett is az oktató, magát Brentonként bemutatva, le is fixáltuk mikor jön. A megbeszélt időben meg is jelent, elmagyaráztuk neki, hogy VAN jogosítványunk, nem is rövid ideje, aktív autóvezetőnk vagyunk, úgyhogy mondja el, milyen a vizsga, mik a helyi szabályok, amikre figyelni kell, aztán köszönjük, kalap-kabát. Emberünk kezébe vette a kresz-vizsgánk papírját, majd gondterhelten elkezdte csóválni okos buksiját, hogy alig egy hónapunk van csak, 'tejóégmostmilesz'. Már ekkor szagot kellet volna fognunk, de szerintem mindkettőnk orra be volt dugulva vagy rossz volt a széljárás, megnyugtattuk, hogy NEM kezdők vagyunk. Beültünk, és mint Katánál, megkérdezte, ismerjük-e a kapcsolókat... Nem, mi másik bolygóról jöttünk, ott ilyet nem használnak... Óra elkezdődött, Gábor vezetett, én hátul csücsültem és lestem. Ezzel megkezdődött a totális agymosás! Csak pár órával később jöttünk rá, mi az oka annak, hogy drága oktatónk ilyen, amilyen: hát pont azért, amiért itt ilyen nehézkesen mennek az ügyintézési dolgok, azaz NEM a megszokott dolgot kell elintézni. Ha már valami nem illik bele a megszokottba, ott már baj van, fogalmuk sincs mi a teendő ilyen helyzetekben.

Oktatónk úgy gondolta, hogy 4 óra után beregisztrál minket vizsgára, de szerinte nem valószínű, hogy átmegyünk. Kösz a bíztatást, azért csak csináljuk, mert letelik az a bizonyos 3 hónap, ami alatt ugye nekünk meg kell csinálnunk jogsit. Embert nem zártuk a szívünkbe, magunk között mindenféle érdekes jelzővel illettük, sokszor a rendes nevére nem is emlékeztünk. Azt mondta, Gáborban nagyon bizonytalan. Az egyik ilyen megjegyzése után mondtam Gábornak, hogy akkor csinálja meg úgy, ahogy ő szokta, ne úgy, ahogy ez a szerencsétlen tanítani akarja. Na, barátunknak ekkor leesett az álla, mondván ez tökéletes, milyen jól vezet Gábor. Na ja, mert az a módszer, ahogy tanít és ahogy elvárja, az valami borzalmas.

Eljött a vizsga napja, én kezdtem 8-kor a vezetést, 9-kor a vizsgát, Gábor 10-től ugyan ezt. Vizsgát majdhogynem simán abszolváltuk, a vizsgáztató egy nagyon kedves nő volt, akinek esze ágában sem volt megbuktatni minket. Ellenben az oktatónk megkapta a saját leszúrását, mert rosszul tanított valamit:D Ez az y forduló volt. Ő azt mondta, csak olyan helyen lehet csinálni, ahol egyik oldalon sincs kocsibejáró. Engem a vizsgáztató olyan helyre vitt, ahol egymás hegyén-hátán voltak a kocsibejárók. Nagy kínnal valahol találtam egy zsebkendőnyi helyet, ott hajtottam végre a kért manővert, majd a vizsga után a hölgy odament az oktatóhoz és jól leb*szta, nekem meg mondta, hogy bárhol meg lehet csinálni (mármint tökmindegy mi van a másik oldalon, ahonnan indulok, az legyen szabályos). Ezek után Gábornak azzal kezdte Brenton, hogy az Y-nál ne foglalkozzon a szemben lévő járdaszegéllyel, van-e ott bejáró, vagy nincs. Gábor nem is értette, a vizsgája után magyaráztam el neki, mi is a helyzet:) Egyszóval sikerült, kész öröm.

Az ára: 26 dollár fejenként a KRESZ, plusz ahány órát vesz az ember, meg a vizsgadíj, aztán meg a jogsi 10 évre (285). Nekünk összesen volt 7 óránk, így kettőnknek 1722 dollárba fájt :( És tényleg fájt... Azóta próbálom helyrerázni az agyam, mert elfelejtettem normálisan vezetni...

A jogsi kiváltása megérne egy másik posztot, az sem volt egyszerű, de legalább sikerült, és ez a lényeg. Amíg az itteni okmányirodában próbáltuk nem megverni a menedzsert, végig a fülemben visszhangzott Papi erről szóló bejegyzése: "Te kis butus! Hát a kezedben van már az a jogosítvány? Naugye, hogy nem! Akkor? NEM VAGY SENKI!"

Időközben elköltöztünk Hallett Cove-ba. Szép környék, közel van a tengerpart, jó nagy a csönd. Van teraszunk, sok szobánk és teljes felszerelésünk. Tulajdonképpen baráti alapon kaptuk egy ismerőstől fél évre, de pont jókor jött.

Munkával sehogy sem állunk, Gábor takarít kora reggel meg késő este, én meg lelkesen keresek.

Ma sikeresen letettük a kresz vizsgát, azaz a theory test-et. Mindkettőnknek csak egy hibája volt, büszke is vagyok magunkra rendesen. Érdemes készülni rá, a kérdések nem nagyon változnak, itt egy link:

http://www.raa.com.au/page.aspx?TerID=192

Az első rész, amiben nem lehet hibázni, az elsőbbségadás, összesen 8 kérdés, utána jöhet a kresz-tesz, 42 kérdéssel, amiből 32-nek jónak kell lennie. Lehet választani, hogy papíron vagy számítógépen akarja-e a delikvens kitölteni, mi számítógépeztünk, elszoktunk már a papírtól. Amilyen egyszerűen hangzik, olyan bonyolult volt ma nekem bejutni a vizsgára. Reggel 9-re, nyitásra odamentem, jó nagy sor. Rengeteg papír nálam, születési anyakönyvi, házassági anyakönyvi, bankkivonat (ausztrál), lakásbérleti szerződés, útlevél, jogsi, medicare kártya, bankkártya, és mindezt le is fénymásolták. Az ügyintézőnek azonban segítséget kellett kérnie, mivel a jogsimon még a leánykori nevem szerepelt, az útlevélben meg ugye már a férjezett, és először kicsit gondterhelten nézett. Aztán jött a segítség egy úr személyében, aki először szintén gondterhelten nézett, aztán rájött, hogy minden oké. Ellenben nem találta a jogosítvány számát, mutatta felém a fényképes oldalt, hogy hol a szám, én meg átnyúltam az üvegkalickán (a kezem majdnem kitört) és megmutattam a hátoldalát neki, ami épp felé volt fordítva. Ezután jött a bolondokháza. A bankkivonatunk csak elektronikus kivonat, mert utálom a papírpazarlást. Na ez persze nem jó nekik, majd a vizsga után legyek oly drága és menjek be a bankba, kérjek egy bélyegzőt. Ok, elintézem, semmi gond. Fizetnék (persze kp nem volt nálam), a terminál nem működik... Hurrá, akkor irány a bank, veszek fel pénzt meg kérek egy pecsétet, nyugodtan menjek csak vissza ahhoz az ablakhoz, ahonnan most eljöttem, nem kell újra sorszámot húznom. Bankba el, bankos ügyintéző hölgy már ismerősként üdvözöl. Mondom neki mi járatban  vagyok, nem nagyon értette, miért jó ez nekik, de persze gond nélkül megcsinálta. Miközben bent voltam, csörgött a mobilom, oviból hívtak, hogy beteg a gyerek, szaladjak. Remek, először visszarobogtam a hivatalba, benyújtottam a kivonatot a pecséttel és mondtam, hogy gond van, nem tudok tesztet írni. No worries, menjek nyugodtan, ha délután visszamegyek szintén sorszám nélkül csak menjek oda és mehetek vizsgázni. A vizsga díja amúgy 26 dollár.

Robogtam az oviba, ahol is a gyerekem torka szakadtából ordított. Kérdezem tőle, mi a baj. A bárány otthon várja és haza akar menni hozzá. Bárányról tudni kell, hogy már annyit volt mosva szegény, hogy attól félek, egyszer csak darabokban fogom kiszedni a mosógépből és akkor nagy lesz a szomorúság. Óvónéni azt mondta, kicsit hányt a gyerek, de visszafejetettem mi is történt. Taknyos (hol kevésbé, hol jobban, most épp jobban) és elkezdett hisztizni (mert ez az volt), a hisztitől meg elhányta magát. Láza nincs, amint hazaértünk bárányhoz más semmi baja nem volt. Emiatt nem sikerült elintéznem délelőtt, amit akartam. Mindegy, főztem ebédet, ettünk, alvás. Apja hazaért egy óra előtt nem sokkal, azonnal húztam vissza az office-ba és ha már ott vagyok, egyfüst alatt elintézem a kocsiátírást is.

Tényleg nem kellett sorszámot kértem, kb. 15 perc alatt lezavartam a vizsgát (órát nem néztem, de hamar végeztem), megkaptam róla a sajtcetlit, hogy mehetek vezetési vizsgára. Ahhoz fel kell hívni egy oktatót, akinek majd vázolni kell a helyzetet, gondolom kell tőle órát venni (Kata szerint melegen ajánlott) és majd ő küld vizsgázni, amihez előtte be kell menni befizetni a vizsgadíjat. Ja, erre 1 hónapunk van, addig érvényes csak a kresz-teszt.

Gyorsan kértem sorszámot a kocsiátírásra is. Mutatom a papírokat (ugyanaz a köteg), nekik persze nem jó a bankkivonat, mert nincs rajta a címünk, a lakásbérleti szerződést meg nem fogadják el, mert azon csak Gábor neve van. Legyek oly szíves elfáradni a bankba, ami itt van nem messze és majd menjek vissza nyugodtan az ablakhoz... No worries, már ismerem a járást. Bankos hölgy nézett még nagyobbat és próbálta megmagyarázni, hogy általában nem ilyen nehézkes az ügyintézés... Mondom, egyszerűen nem létezünk. Állítólag majd ha meglesz a jogsi, minden más lesz. A szép az egészben az, hogy amikor a bankban megnyitottuk a számlát, bemondásra ment a lakcím, de most hivatalos papírt kell kérnem a banktól, hgy igazolják, ott lakunk-e. Nagyjából pont annyira hiteles, mintha megkérem a szomszédból Józsibát, vagy az utca emberét, hogy igazolja már ugyan nekem. Mindegy, bankos hölgy inkább kinyomtatott egy olyan bankkivonatot, amin rajta van a címünk, lepecsételte én meg robogtam vissza. Innen már sima liba, kifizettem az átírási díjat (143 dollár) és már mehettem is a dolgomra.

Ezután ment Gábor, neki már összekészítve adtam minden papírt, így majdhogynem simán ment minden. Kivétel a motor... Neki van motorjogsija is. Ha megcsináltatjuk az autóra valót, bevonják a magyart, tehát ugrik a motor? Nagyjából igen, vagyis a vizsgát bármikor leteheti utána. Ami még bonyolultabb, mint a kocsié, kötelezően el kell végezni egy tanfolyamot (biztos nem lesz olcsó). Úgyhogy ennek még utána kell járni.

Azt egyébként tudta valaki, hogy a sima B-s jogsin van traktorengedély is???? Mi ezzel most szembesültünk, sosem néztük. Zoli küldte a fordítást, és ott figyel benne a traktor. Ha ezt tudom, simán megyek traktort vezetni:)

Micike az új családtag. Fehér, 12 éves és szerintem gyönyörű:) Végre kipróbálhattam, milyen is a másik oldalon vezetni. Vicces... Ablaktörlőt csak egyszer kapcsoltam be, és valahogy a visszapillantót nem sikerül rendeltetésszerűen használnom, mert csak ritkán nézek bele. Még nem szoktam meg, hogy balra fel kell nézni ahhoz, hogy hátralássak, inkább az oldalsóban pislogok...De nagyon élvezzük, vettünk a kölöknek egy ülést, nem túl drágát, de pont megteszi (ő imádja, szuperülésnek nevezi). Kiszállni nem nagyon szeret a kocsiból, tegnap abban akart aludni. Nem mondom, az apját is nehezen ráncigáltam be az ágyba, sőt, reggel azzal indítottunk, hogy beültünk és zenét hallgattunk, mint az idióták. Áll a kocsi a kertben, benne ül a család, szól a zene és nyomogatják a gombokat. Hülyébbek már mi sem leszünk.

Kicsit megfáradtam, azért nem írtam mostanában. Legfőképp kellemetlen dolgok történnek, azt meg nem mindig tudom leírni. Nagyjából olyan érzésünk van, mintha az eddigi életünk nagyjából nulla lenne, nem is léteztünk, sőt, most se létezünk, hiába ordibálunk torkunk szakadtából, hogy ITT VAGYUUUUUNK!!!!! Miért vagyok ilyen negatív? Lakást keresünk... Aki átment már ezen, talán tudja miről beszélek. Rengeteg lakást láttam már, minden nap megnézek egyet, ami elvesz minimum 2 órát az életemből, mert ugye oda kell utazni, vissza kell jönni, és ezzel még csak megnéztem. Újabb egy óra a jelentkezési lap kitöltése, mert persze minden ügynökségnek más és más, sokszor mást is kérnek. És teljesen mindegy, mit csinálunk, egyszerűen nem létezünk. Mindig bemutatjuk az összes bankkivonatunkat, hogy igen, van pénzünk, ki tudjuk fizetni a lakbért egy évre biztosan és még meg is élünk mellette, nekik az kell, hogy legyen munkahelyed... Az meg egyelőre nincs. Ezért nagyjából mindenhol nulla eséllyel indulunk, pedig láttunk már egy-két pofás kis unit-ot, nem túl drágán, nem túl olcsón. 4 hét múlva pedig el KELL hagyni ezt a házat, már jött is levél tőlük, hogy ugye nem felejtettük el, hogy a szerződés lejár március 26-án és nem lehet meghosszabbítani... Igen, kösz, tudjuk...

Álláskereséssel sem állunk túl jól. Voltam két interjún eddig, az egyik nagyon jól sikerült, nagyon jó állás lenne, mert hasonló területen dolgoznak, mint az a cég, ahol otthon dolgoztam 6 évig, csak nagyobbak. Jött is válasz tőlük, hogy megfelelőnek találtak, de hogy biztosan jó döntést hozzanak, meg kell hirdetniük a pozíciót újra. Mondom mi van??? Fel is hívtam őket, az volt a válasz, hogy nincs elég önéletrajz és hát ugye jó döntés. Pfff. Ennek már 2 hete, azóta sem jelentkeztek. Majd talán jövő héten jön a levél, hogy nem engem választottak. És hogy miért? Nagy valószínűséggel azért, mert 'csak' permanent rezident vagyok, nem pedig citizen... Ugyanis a honlapjukon a hirdetésben kikötés volt az állampolgárság. Ellenben amikor jelentkeztem rá (seek.com.au-ról, ahol ez a kritéria nem volt feltüntetve, ki érti...), akkor rákérdeztek a státuszomra, ahol én meg is jelöltem, hogy nem vagyok állampolgár, csak állandó lakos. Ettől függetlenül behívtak. És tényleg jól sikerült az interjú, 50 percet bent voltam és beszélgettünk. Szóval nem értem és el is keseredtem miatta.

A másik interjún már közben tudtam, hogy nem kellek nekik. Az idősebbik emberke még felvett volna, de a fiatalnak nem voltam szimpi, mivel nincs MYOB tapasztalatom. MYOB-ról annyit, hogy ilyen egyszerű, felhasználóbarát programot még nem nagyon használtam. Van itthon egy, amin gyakorlok, hát vicces, legalábbis azokhoz képest, amiket én otthon használtam. Interjú után nemsokkal meg is jött a levél, hogy olyat választottak, akinek nagy tapasztalata van MYOB-ban... Hahahaha. Őszintén, ott nem szívesen dolgoztam volna:)

Gábornak egyelőre semmi nincs kilátásban, most fejeződött be a suli, tanult okosakat, reméljük tudja is kamatoztatni. Jelenleg önkénteskedik, a Fringe Festival keretében az egyik színházban osztogatja a jegyeket meg tereli a népet.

Gyerek oviban, élvezi, és nagyon remélem, hogy tanul angolul, mert még mindig csak és kizárólag magyarul hajlandó kommunikálni mindenkivel, az óvónénikkel is. Az ovi nekem fura, néha érdekes ebédet kapnak, mint pl. szendvics, vagy pizza vagy sajtburger. Sokszor jön haza éhesen, de lassan kezdi megszokni, hogy inkább eszik többet bent és akkor nem marad üres a hasa.

Járunk péntekenként magyaroviba, a magyar klubban tartanak kicsiknek órákat. Ott legalább kitombolja magát a fiam, hiszen mindenkihez beszélhet magyarul:)

Erről még nem nagyon írtam, megér egy bejegyzést.

Kezdjük az állatvilággal, azon belül is a madarakkal. Vannak szép számbán, minden félék, tiri-tarkák, egyszerű szürkék, fekete fehérek. Egyik reggel két papagáj volt a kertünkben, de mire kiértem a fényképezővel, elrepültek, egy galambszerű izé elijesztette őket. Van egy-két madár, amiről nem tudom, hogy néz ki, ellenben a hangját már nagyon ismerem... Az egyik rikoltozik, szó szerint ordítva 'csivitel', a másik pedig olyan hangot hallat, mintha lenyelt volna egy sípolós gumilabdát. Valamiért ez utóbbi csak csapatban hajlandó repülni és lenni, valamint napkeltekor és napnyugtakor tiszteletköröket tesznek a környékünkön. Iszonyatos ricsajjal vannak, és szerintem azt gondolják, szépen énekelnek. Borzasztóak.

Van egy kacsaúsztató a parkban, ahová néha elmegyünk a gyerekkel játszótérre. Legelőször az tűnt fel, hogy a sok vadkacsa között van 1, azaz egy darab házikacsa, aki szemlátomást igen jól érzi magát, esze ágában sincs megint háziasnak lenni. A tóparton ki van írva, hogy a kacsákat csak a parton etessék. Ezen felbuzdulva vittünk száraz kenyérkét nekik. Hát igen öldöklő harc alakult ki néha a falat kenyér reményében. Épp ma volt egy kis erőszakos, aki olyan közel jött, hogy ha akartam volna, a kezemből eszik. De féltettem a kezemet:) És persze bármelyik társa jött oda a közelbe kuncsorogni, azonnal úgy megcibálta a tollát, hogy még ki is tépte. Durva volt. Ellenben megtudtam, hogy a kacsák szoktak víz alatt úszni. Ez számomra újdonság, bár lehet, hogy tanultam valamikor biológiából, de nekem már a tanárom is megmondta, hogy be vagyok oltva természet ellen. Nem szoktam rácáfolni.

Növényzet: Az mi? Kopár, kiégett terep, az van, növény nem sok. Nem az a szép zöld oázis, mint ahogy én azt elképzeltem. Vannak időtálló fák, és valószínűleg a fű is ilyen, mert jól tűri, ha esik az eső, egy-két helyen kizöldell. Van egy érdekes fa, érdekessége (ismételten hozzáteszem: számomra) abban rejlik, hogy vedlik. Először azt vettem észre, hogy csupaszak a fák törzsei. Női lényként, enyhe szőke beütéssel megkérdeztem Gábort, hogy lehántolják a fát??? De nem, önhántoló. A park tele van a lehullott, száraz kéreggel.

Kaktuszt eddig egyet láttam, egy hát kertjében, saját nevelésűt. Ja nem, kettőt, az egyik áruházban is volt:)

Tenger: sós, de nem annyira, mint mondjuk a Földközi. Számomra viselhető, de túl sokat nem tartózkodom benne. A szíve viszont valami gyönyörűség. Képes lennék órákig csak ülni és a tengert bámulni. A homokot mondjuk lecserélném, főleg amikor fúj a szél, annyira nem humoros amikor serceg a homok az ember foga alatt.

Kihagytam valamit? Hát persze! Hangyák!!! Otthon se szerettem, amikor egyszer csak előözönlött milliónyi hangya a parketta alól a 3. emeleten, de itt se csípem, hogy az állhatatos dögök nem akarnak kint maradni. De én küzdök, mint disznó a jégen. Egyszer csak rájönnek, hogy kint van a helyük...

Vannak pókjaink, de sok vizet nem zavarnak, házipókok. Csótánnyal még nem találkoztam, remélem nem is fogok...

Holnap kezdődik Gábornak a suli, kíváncsi vagyok, milyen lesz. Eddig ahányszor bement a TAFE-re megbeszélésre, mindig teljesen felvillanyozva jött ki. Azt mondja, nagyon sokat számít az emberek hozzáállása, egyszerűen mindig mindent úgy vezetnek elő, hogy a negatívumokat hátraszorítják. Mint pl: „Nem lesz egyszerű, de biztos sikerülni fog”. Én valószínűleg megyek ingyen angolra, mert már lassan arra sem emlékszem, hogy kell bemutatkozni:(

Munkakeresésben egyelőre nem állunk túl jól. Gábornak volt már egy állásinterjúja, de még nem jött visszajelzés róla. Ellenben a bevándorlós előadásról felhívta az egyik hölgy, hogy WHYALLA-ba keresnek építészt, küldje már el az önéletrajzát. Még egyelőre erre sem érkezett válasz. Nekem persze mindegyik jelentkezésemre megérkezett az elutasítás, de nem adom fel:)

Jelentkeztünk családi pótlékra meg childe care benefit-re is, a családi pótlékot visszamenőleg meg is kaptuk. Ezen felbuzdulva elmentünk a Warradale childe care-be, érdeklődni, mi hogy működik, egyáltalán van-e hely. Nagyon rugalmasak és nagyon jópofa az ovi, sok játék, kinti mászókák, homokozó. Látványkonyha (ÁNTSZ dobna egy hátast, ha meglátná), ott főznek, és van hely, mehetünk. Hétfőn kezdünk. Nem olcsó, de a gyereknek jót fog tenni a gyerektársaság. Eleinte ott leszek, mivel ugye egy mukkot nem beszél angolul, aztán majd kipróbáljuk, hogy milyen az, amikor KÉNYTELEN lesz megérteni, mit is akarnak tőle. Amúgy ahogy elnéztem, igen nagy lazaság van, a nevelésre nagy gondot nem fordítanak, mert amikor ott voltunk és már jöttünk el, kezdődött az ebéd. Az összes gyerek besereglett, leültek az asztalhoz… Se kézmosás, se semmi… Úgyhogy a nevelés marad itthonra:D Ellenben önállóak, mennek egyedül wc-re, van kirakva nekik egy kis hordóban víz és önmaguknak csapolják.

Regisztráltattuk a gyerek oltásait. Jött egy levél, hogy a childe care benefithez szükséges, legyünk oly szívesek és híjuk fel ezt meg ez a számot. Akkor sincs gond, ha nem lépünk azonnal, nem esünk el ettől a pótléktól, majd 28 nap után megint küldenek egy értesítést. De azért nem bíztam a véletlenre, azonnal telefonáltam, mi a teendő. Keressek fel egy orvost, majd ő megcsinálja. Fel is hívtam azt az orvost, akit Katáék ajánlottak és kértem időpontot. Hát a regisztráció felért egy totószelvénnyel, vagy bingóval… Hasonlóak az oltások, csak épp más-más időpontban kapják itt a gyerekek. Fél év múlva esedékes lesz egy, arról majd küldenek értesítést.

Egy dolog meglepett: itt az iskola-előkészítő 4 éves korban indul. Tehát van fél évünk ’bulizni’, utána már kezdődnek a foglalkozások. Ami szintén ugyan abban az intézményben van, mint a childe care, nem kell rohangászni máshová, de ez még kiderül, mert ugye költözni fogunk, gőzöm sincs, másikban hogyan működik. 5 éves kortól pedig iskola… Nem értettem, miért csak 5 éves kor alatt utazhatnak ingyen a kölkök, de így már összeállt a kép. Nem tudom, örüljek-e vagy sem, de ha laza az oktatási rendszer, akkor talán nem lesz gond.

Voltunk még egy lakást megnézni. Kezdek rájönni, hogy ha nincsenek belső képek róla a hirdetésben, akkor nem érdemes megnézni… Maga a társasház egész jól nézett ki, jól karbantartott, már kezdtünk reménykedni, aztán orrba vágott minket a büdös… Lepukkant konyha, még lepukkantabb laundry, sötét, lelakott szőnyeg, piszkos falak. Az elrendezése jó volt, meg nagyságra is megfelelt volna, de na ne…

Megnéztünk Henley Beach-et, hanyatt nem estünk, de csúnya sem volt. Itt valahogy nincsenek azok a jó kis kávézók, büfék, egyéb dolgok, amitől a strand nekünk strand lesz. Van homok, meg víz (ami nagyon-nagyon szép), de többet nem kell várni. Mondjuk eddig se volt számunkra a legfontosabb dolog a strandolás, hát ezek után sem lesz a kedvenc elfoglaltságunk.

Ma megpróbáltunk venni egy előfizetéses mobilkártyát. Megbuktunk:) Mivel még nincs állásunk, a lakásszerződésünk is csak 3 hónapos, ezért rizikós ügyfelek vagyunk:) Maradt a feltöltős, most már nekem is van saját számom.

KataPapiék aranyosak voltak, a gyerekem azonnal rácuppant Katára és nem óhajtott leszállni róla, szegény a végén menekült tőlünk:) Vettünk a Woolworth melletti hentesnél előpácolt csirke szárnyat meg bordát, azt sütöttem meg (igaz, hogy bbq-ra tervezett ez a cucc, de sütőben is pont jól megsült) és nagyon finom volt. Plusz olcsó, ami nem utolsó szempont. 4 dollárért vesztegetik kilóját.

Erről jut eszembe, majd igyekszem összeállítani egy ’mennyibe kerül’ listát az alapvető dolgokról, mint tej, kenyér, háztartási dolgok. Előre szólok, Woolworth kedvelő vagyok, a Coles nekem nem annyira jött be. Szeretjük a ’Home Brand’ termékeket, amiből tehetjük, azt vásárolunk.

Doug, a migránsok védőangyala és mindenki nagypapája, átküldte hozzánk az egy évvel ezelőtt érkezett orosz családot, adjanak nekünk jótanácsokat. Egyik délután, úgy nagyjából egy óra tájban kopognak, kinyitom az ajtót, erre ott áll két felnőtt meg három gyerek. Pilláztam rájuk nagyokat, de szerencsére ilyenkor ők tudják, hogy nekik kell beszélni, mert én csak nézek bambán rájuk, hogy ’ezek meg kik és mit akarnak’. Persze a dumcsizásra apa is felébredt és kijött, ezért beinvitáltuk őket. Egy éve és két hónapja érkeztek, szintén ebben a házban laktak három hónapig. Nagyon-nagyon kedves család, az anyuka vitte szót, nagyon választékosan beszélt, iszonyatos orosz akcentussal. A férje csak néha mondott egy-két dolgot, a gyerekek nagyjából csöndben voltak, de amikor megszólaltak, semmi akcentusuk nem volt… Igyekeztek a lelkünkre beszélni, hogy sose adjuk fel, tudják, hogy az elején nagyon nehéz, de higgyük el, sokkal jobb lesz! A munkaerőpiac most halott, mivel nyári szabadságolások vannak, de februárban indulna az iskolák, megy vissza mindenki dolgozni, fel fog pörögni minden. Azt is mondták, hogy legyünk nagyon nyitottak (szerintem nekem mondták…), mert csak úgy jutunk egyről a kettőre. Megadták a telefonszámukat, email címüket, úgyhogy most már vannak barátaink is:)

Doug azóta többször beugrott, egyszer hozott házi kompótot, amit én annak rendje és módja szerint felfaltam… Senki nem evett belőle, csak én:) Így jár, aki pórul jár… Mi is átmentünk egyszer hozzá, visszavittük az edényt, amiben a finomságot hozta. Kiderült, hogy 31-ben született, imádja a gyerekeket, és még soha nem látott hóesést. Havat már igen, mert volt a hegyekben meg ki tudja még hol, de azt az érzést nem ismeri, milyen, amikor esik a hó. Fura volt hallani. Az ő apukája is bevándorló volt, ha jól emlékszem skót ember, de a nyakamat már nem tenném rá. Mondta, hogy az 50-60-as években volt itt óriási bevándorlási hullám, sokan jöttek olyan országból, amiről még életében nem hallott. Magyarországnak is utánanézett most, miután átjött hozzánk, megnézte, hogy mennyi szomszédos ország van, biztos ezért is nehéz (és volt mindig nehéz), itt meg könnyebb, mert kutya nem zargatja Ausztráliát:) Fel van készülve gyerekekre, van egy csomó játéka, az unokáié. Mondanom sem kell, manó azóta vissza akar menni, mert annyi minden kincs van ott nála. Tyúkjai is vannak, azt nem tudom, hogy levágja-e őket, de kb. úgy bánik velük, mint a dédelgetett házikedvencekkel, simogatja őket, a tyúkok meg ha meglátják, robognak oda hozzá és bújnak a keze alá. Édes volt.

A napjaink unalmasak, tökéletes háziasszonnyá fejlődtem (vissza), folyton pakolok, mosogatok, takarítok, rendet rakok, mosok… Nincs jobb elfoglaltságom. Nézegetjük az álláshirdetéseket, próbálkozunk, küldözgetjük az önéletrajzot, eddig eredménytelenül.

Voltunk a bevándorlási tájékoztatón, egész jó volt, egy-két új dolgot is mondtak. Mint pl: van egy TAFE SA által szervezett kurzus, ami legfőképp arról szól, hogyan írj önéletrajzot, hogy zajlik egy állásinterjú, milyen is itt egy munkahely, stb. Azonnal jelentkezett is rá TG, februárban iskolás lesz:) Ehhez jár neki diákigazolvány, amivel olcsóbb lesz a bérlet, mert ez egy ’full time’ kurzus, a diákot is így kapta és az egész egy hónap csak, de a diák érvényes július 31-ig, azaz fél évig. Persze sikerült a nevét elírni, de nem a kurzuson, hanem a diákon… Tarok lett:) De legalább majd ott jól elmondják, hogyan fogunk tudni belépni a munkaerőpiacra. Ő megtanulja és majd elmondja nekem is…

Hangulatunk hullámzó, hol jól vagyunk, hol el vagyunk keseredve, ki ezért, ki azért. Én tegnap voltam mélyponton, már a Xanax-sör kombó is előkerült, hogy ne rohanjak sírva egy vonat elé. Több dolog is teszi ezt velem:

Haza nem vágyunk… Jó itt lenni, szeretjük ezt a nagy-nagy falut. Nyugodt, csöndes, kellemes.

Hopsz, majd elfelejtettem, megvolt az első lakásbejárásunk. A neten kinéztem egy kétszobás, a hirdetés szerint teljesen bútorozott pecót a city közvetlen közelében. Írtam az ingatlanosnak, hogy érdekelne és szeretnénk megnézni. Jó pár nap múlva hívott egy nő, hogy akkor a bejárás szombaton lesz 11-től, menjünk. Lelkesen elmentünk, annál lelombozottabban távoztunk. A lakás közel sem úgy nézett ki, mint a képeken (de még távolról sem), és persze bútorozatlan. A falak omladoznak, az egész egy lyuk és drága. Nem mondom, hogy azonnal ki akartam venni, de azért ennél jobbra számítottam. Az orosz család mondjuk azt mondta, ne féljünk üres lakást kibérelni, mert igen sok mindent nagyon-nagyon olcsón be lehet szerezni, de mi még egyelőre nem találtuk meg ezeket a forrásokat. Szóval még nem tudom mit és hol keressek, de egyelőre nem idegesítem magam emiatt, majd február végén rávetem magam a bejárásokra.

Lesz BBQ party február 3-án itt a szomszéd utcában, ez itt állítólag szokás, ismerkedni a szomszédokkal. Mivel lépten-nyomon azt mondják, hogy beszélgess, ismerkedj, légy nyitott, ezért megyünk emberezni. Kíváncsi vagyok rá nagyon…

Meg ahogy Móricka elképzelte... Gondoltam én - kis naív -, hogy bemegyünk a Target-be és majd jól megvásároljuk, amire szükségünk van: két bringa, egy utánfutó, sisakok, lakat, lámpa, pumpa, etc. Marion Tarbet-ben csak a női változat létezett az akciósból, ami majdnem úgy néz ki, mint a férfi, csak piros. Férfi semmilyen. Utánfutó nincs. Kerestünk egy eladót, akit megkértünk, hogy ha már náluk nincs, megkérdezné-e a környéken lévő másik üzletet, hogy ott van-e. Férfi változat ott sincs ebből a bicajból, de van egy másikból, ami olcsóbb, ellenben még gagyibb. De utánfutó ott sincs. Kételkedtünk ebben az utánfutó dolgoban, mert szerintünk félreértettük egymást, de valószínűleg nem ő beszéli rosszul a nyelvet:) Kis családi kupaktanács (értsd kávé+cigi a teraszon) után úgy döntöttünk, hogy megosztjuk erőinket: itt megvesszük a női bringát meg az összes csingilingit, én megyek haza a gyerekkel, apa meg megy tovább a South road-ra a másik üzletbe megvenni a férfi bringát. Így is cselekedtünk. Marionból át a Bunnings-ba (helyi Praktiker) szerszámkészletért, majd a parkolóban bringaszerelés, hogy legalább haza tudjam tolni. Nem kicsit néztek ránk az emberek. Aztán mindenki ment a dolgára. A neten megnéztük, milyen busz megy a másik üzlethez, sima liba, nem lesz gond. Este 9-kor telefonált TG, hogy már csak szerel, egy óra és jön. 10-re hazaért, és láss csodát, volt utánfutó, teljes lett a géppark:) A buszozás kalandos volt, nem volt olyan járat, amit a net mondott, nem is arra ment és nem is egészen úgy, de sikerült megoldani és ez a lényeg.

Másnap azonnal kipróbáltuk, gyerek nagyon élvezi, folyton dumál, hajtja az apját, hogy tekerjen gyorsabban, ne arra menjen, inkább erre, stb. Mindenki megbámul minket, több okból is. Itt nem szokás kerékpáron közlekedni, a bicaj arra van, hogy levigyék a tengerpartra és ott menjenek pár kört vele. A másik ok, hogy ilyen utánfutót se nagyon használnak a helyiek, pláne olyat, ami beszél:)

De most már legalább mehettünk tengerre, vagyis a partra. Mivel iszonyat a hőség, csak délelőtt ugrottunk le, így, bringával 15 perc volt az út. Szép, homokos tengerpart van, nagyon szép, türkiz színű a tenger (vagy óceán, tudnám mi van itt...), tiszta és csak kicsit sós. Ugyanis finnyás vagyok, az olasz tengerpartot úgy utálom, mert csíp a sok só miatt. De ez jó volt. Hideg volt, de meg lehetett szokni, és ha már nyakig elmerültem, utána maga a mennyország:)

Az időjárás borzalmas. Kaptunk két ventillátort a Housingosoktól, nehogy felforduljunk. Hétfőn 43 fok volt... Kegyetlen, éjjel is csak 28 fok körül van, aludni alig lehet. Légkondi pedig ugye nincs, ez nem az a lakás. De mára megjött az isteni eső, meg a hideg, most épp 19 fokot mutat a hőmérő, kezd felszakadozni a felhőzet, a lakás kezd visszahűlni.

Vasárnap volt egy meglepi vendégünk. Egy idős bácsi járt itt, üdvözölni az új szomszédokat. Na nem közvetlen szomszéd, mivel a bácsi egy utcával lejjebb és pár sarokkal odébb lakik, de nyugdíjas révén erre sétált valamelyik nap és látta száradni a ruhákat a kertben, gondolta beköszön és hozott 6 tojást:) Megadta nevét, telefonszámát, hogy ha bármiben tud segíteni, nagyon szívesen. Örültünk neki, tényleg kedves volt. És ma ismét benézett, most valami fagyasztott izét hozott, gyümölcs van benne, de még nem olvadt ki:) Elmondta hol van a 24 órás orvosi ügyelet (bármikor jól jöhet a gyerek miatt), meg hol van még másik bevásárlási lehetőség, ha nem akarunk a Marion-ba menni, mert ott nagy a tömeg. Kicsit ült itt nálunk, beszélgettünk, mondta Dzsimbónak, hogy szólítsa nyugodtan nagypapának:) Biztos unatkozik és szeret emberek között lenni, minket meg nem zavar.

Ma jönnek KataPapiék, ők már itt élnek egy ideje, áthívtam őket fejtágításra, mégiscsak ők vannak 'otthon', adjanak már útírányt nekünk, merre induljunk munkaügyileg.

Amúgy jól vagyunk, a hangulatunk hullámzó, de még egyinkünket sem fogta el a honvágy, sőt...

Január 2-án megérkeztünk, elhoztak minket átmeneti szállásunkig. Megmutatták, merre van a boltocska, ami nyitva van, tudunk venni alapvető dolgokat. Ás is sétáltunk így szépen családostul és kicsit ingattuk a fejünket, hogy drága, meg választék is nulla, de legalább nincs messze. Vettünk finom készételt (bolognai szósz meg tészta) meg vettünk mirelit-pizzát:) Nem bíztuk a  véletlenre. Kenyér, kis felvágott, sajt, sajtreszelő, némi mosdószer, és máris ugrott 70 dodó. Segond, séta haza, család már hulla, ebéd nélkül 11 körül beborítottam a gyereket az ágyba, persze altatás közben szépen én is elaludtam. Kikászálódtam mellőle, átmásztam a saját ágyunkba, jött TG is, mondván 'kicsit' alcsikázunk. Kicsit 5 órát... Fél 5-kor ébredt a gyerek, vele együtt mi is. Lőttek a délutáni felfedezőtúrának. Nem baj, legalább kipakoltam, főztem tésztavacsit, ettünk és újra lefeküdtünk. Mozgalmas éjszaka volt, a gyerek hajnal 2-ig kb. 3-szor ébredt fel, én amúgy sem tudtam aludni, a fejemben teljes zűr meg zavar, közben TG is folyton mocorgott, tehát hajnali 2-ig egy szemhunyásnyit sem aludtam. Azután meg pláne nem, ugyanis pici fiam közölte, hogy most már világos van, ő akkor felkel. 1,5 órán keresztül próbáltam hatni rá, hogy még nem lehet. Adtam neki kakaót, mondtam neki szép szavakat, aztán csúnyákat, végül pedig kiakadtam. Erre felébredt az apja is, megpróbálkozott ő is. Egy óra múlva feladta, így fél 5-kor édeshármasban lekváros pirítóst zabáltunk... 5-kor visszadöntöttem a gyereket az ágyba és azonnal elájult, vele együtt én is, ott mellette. 1/2 10-kor felébredtem, átcsoszogtam apához, hogy fel kéne kelni, elterültem a helyemen és legközelebb 1/2 1-kor ébredtem (persze a gyereket úgy kellett kirugdosni az ágyból).

Gyorsan ettünk valami kajára hasonlító tárgyat, aztán hajrá, menjünk a Shopping Centre-be, azt úgyis szeretjük:) Kb. 20 perc sétára van a Westfield Marion Shopping Centre, van ott minden, rengeteg leértékelés, akciók és ami a legfontosabb: nagyon sok ember! Az utcán nem láttunk sétáló embert, ellenben a shopiban a parkolóházban már valószínűleg nem volt hely... Vettünk mobilnetet. Kalandos volt. Ugye veszel egy internetet, ami csak úgy működik, ha interneten először regisztrálod. Aha, mégis hol? A bevásárlóközpont közepén volt egy internetsarok, 2 dollárért adott 20 percet, annyi bőven elég, gondoltuk mi nagy naivan. Naná, hogy nem tudtuk regisztrálni, valamiért nem fogadta el a saját kódjait. Vissza az üzletbe, szimpatikus fiatalember regisztrál, probléma ugyan az. Remek, hoz egy másikat, majd azzal. Siker, net működik. Vettünk még hosszabbítót meg a gépekhez ozzi tápot, aztán még bevásároltunk a Woolworth-ben, tettünk egy kört fent is, lecsekkoltuk hol a bank, ahová holnap el akarunk menni, aztán mentünk haza. Útközben jól kitaláltuk, hogy majd hálóra kötjük a két gépet és akkor tudunk egyszerre netezni. Meg ahogy az Móricka elképzelte. Csak egy valamit nem hoztunk, hálókábelt... Mert az ugye egy filléres dolog. Ez van, majd másnap. Mirelit pizza volt a vacsi, az is jó volt, ügyesen gyújtottam be a sütőt. Gyerek egyszer felébredt az éjjel, de szerencsére aludt tovább. Internet működik, de hosszas keresgélés és mindenféle regisztráció után azt fegezte fel TG, hogy a 10 GB helyett csak 1 GB-nk van. Hirtelen nagyon ideges lett, káromkodott is rendesen az éjszaka közepén, mire rájött, hogy van egy külön voucher, amit fel kell tölteni. Még jó, hogy nem dobtam ki, pedig készültem rá. De persze mi ehhez nem értettünk és senki nem mondta, hogy AZ AZ.

Hétfő: jó sok mindent szeretnénk intézni, én már tűkön ülök, mennék már mennék. Ezen össze is veszünk, jól indul a nap. Nagy nehezen elérünk a shopiba, most első cél: mobil. TG összeszedte az össze mobilos ajánlatát, akit az áruházban fellelt és leültünk a papírokkal. Összehasonlíthatatlanok, még csak véletlenül sem hasonlítanak az ajánlatok egymásra. Dönteni nem tudunk, megyünk enni, majd utána. Döntés: ráböktünk az egyikre. Crézi Dzsonsz (valami Vodafone klón, mindegy is, ha nem tetszik, majd lecseréljük. Utána irány a Medicare. Kétszer mentünk el emellette, mire észrevettük, szerencsére szinte alig voltak, hamar sorra kerültünk. Amíg ott voltunk, legalább 10-en érkeztek utánunk. Pipa, ezt is elintéztük, gyerünk a bankba. Tiszta vadnyugati fíling, egy különálló épület a bank, kicsi, csak egy fiók. A hölgy kedves volt, igazoltuk magunkat, nyitottunk egy megtakarítási számlát is, internetbankot beizzítottuk, most már élő a bankszámlánk. Pénz még nincs rajta:) Ezek után vissza shopiba, én el Coles-ba, csekkolni az árakat, apa el adatkábelért. Lila fejjel jön vissza, hogy 20AUD egy 2m-es bizbaz, ami otthon kb 1000 Ft. Nem baj, kábelt nem veszünk. Sajnos nem jöttem rá, melyik áruház a jobb: a Coles vagy a Woolworth, de utóbbi nekünk jobban tetszik.

Persze a mobilt is kértük, hogy aktiválják, ezt addig sikerült is, hogy élt a szám, de nem töltötték fel... De TG már rutinos volt: előkapta a vouchert és feltöltötte.

Elmondható, hogy hétfőn elintéztük az egész heti dolgunkat.

Kedden TG ment egyedül megnézni egy bicajos boltot, amiről kiderült, hogy zálogház, a bicajok meg ócskák.

A díl ugyanis az, hogy vegyünk bringákat. Kocsira nem akarunk költeni, a terep elég sík, tök jó lenne, csak épp azok is horror áron vannak, kettő áráért veszünk egy kocsit.

Szerda CITY nap:) Kicsi, de szerintem helyes a belváros, van egy jó hosszú sétálóutcája, ott a piac, és sok-sok-sok ember:) Elővárosi vonattal mentünk be, jó gyorsan beért, mert az expresszt csíptük el. A buszjegy drága és nem kifizetődő, 10 alkalmas a legdrágább, és egy alkalom 2 órán keresztül tart, ergo egy dolgozó hetijegy, 29 AUD. Ezért is kéne bicaj. A belvárosban felfedeztünk egy technikai cikkes boltot, oda berobogtunk kábelért. Volt piros, sárga, kék meg zöld... de legalább viselhető áron. Vettünk kettőt. Aztán megkerestük itt is cash convertert (ez a zálogház), TG 2 órán keresztül próbált rájönni, hogy akarjunk-e használt bicajt. Aztán az eladó elárulta a nagy titkot: a TARGET nevezetű áruházban nagyon olcsók a cangák. Még az útirányt is elmondta. Hosszas keresgélésre meglett, bicaj is volt, csak épp rájöttünk, hogy ilyen bolt van a mi shopinkban is... ne cipeljük már innen haza. Úgyhogy szépen haza is buszoztunk, ahol első körben átnyálaztuk a hirdetéseket. Target: bringa akciós HONAPTÓL, 149AUD:) Ma megyünk és megnézzük. Ha veszünk bicajt, 7végén megnézzük végre a partot.

Ma elmásztunk bevásárolni a közelebbi Coles-ba, de nem szeretem... Mindegy, most egynek megtette.

Egyelőre ennyi. Jövök még:)

Az utolsó 2 nap borzalmas volt… 30-án még rohangásztunk napközben ide-oda, este jött a pakolás meg a feketeleves. Akárhogy pakoltunk, mindegyik bőrönd 23-24 kiló volt a 20 helyett. Egész éjjel legóztunk, kidobáltunk egy-pár feleslegesnek (vagy épp adott esetben nélkülözhetőnek) tűnő dolgot, és többszöri átrendezés után sikerült 20-21 kilóra összerámolni magunkat. Reggelre zöldek voltunk mind a ketten, hajnalban TG még lefeküdt egy órára, én nem bírtam, inkább lecibáltam a szelektív szemetet meg lefürödtem. 31-e eltelt úgy ahogy, ki kellett üríteni a lakást, ergo garázsba le, lakásba föl. Egyszer elaludtam a garázs előtt, miközben vártam TG-t, kb 2 percre, és amikor felnéztem rá, megijedt tőlem, állítólag keresztbe álltak a szemeim:)

Kis késéssel sikerült elindulnunk a reptérre, teljes családdal. Ott már vártak minket egy páran, buli volt Ferihegy 2B-n. Izgultunk a csomagok súlya miatt, meg azért is, hogy nehogy valaki lemérje a kézipoggyászainkat, egyenként legalább 12 kilót nyomtak. De szerencsére kutyát nem érdekelte, csak macerás volt a ki-bepakolás az átvilágításnál.

BA járat Londonba pontosan indult és pontosan érkezett. A gyerek végig a fejünkön ugrált, nem óhajtott egyhelyben maradni. Sikerült a gépen elhagynom egy Thomas könyvet meg egy párnát, mert leszállásnál már annyira kész voltam a fáradtságtól, hogy az agyam totál zokni volt.

Heathrow igen nagy csalódás volt, leginkább az, hogy amikor beértünk az 5-ös terminálra, idiótán volt kitáblázva, hogy merre van a 3-as. A mozgólépcső olyan gyorsan ment, hogy a gyerek nem bírt rálépni egyedül, nekünk meg még a fülünkön is lógott valami. De megoldottuk. Átértünk a 3-asra (busszal), ott meg azonnal az átvilágítós vizsgálat, előtte kígyózó sor, rengeteg ember és alig haladtunk. Úgy kb. 25 perc alatt verekedtük át magunkat a ki-bepakolós játékon, aztán futás megkeresni a kaput, ami a 3-ason a leghátsó volt, de ettől még időben odaértünk. Qantas gép óriási, annál kisebb a hely a székek között. Veszett kényelmetlen volt. A gyerek felszállásnál elaludt és elég sokat aludt, ebből kifolyólag én mindenféle érdekes testhelyzetben tudtam csak szunyókálni, akkor már épp 40 órája talpon. Út sima, csak rohadt hosszú… 12 óra…

Szingapúrban kaptunk 4 óra várakozást. Szerencsére volt egy játszótér a reptéren, szabadjára engedtük az ördögöt, fáradjon csak, aludni akarunk Adelaide-ig. Van egy terasz fent a reptér tetején, kimentünk megnézni (meg cigizni:)), erre úgy orrba rúgott minket a pára meg a meleg, hogy azonnal leizzadtunk mint vak leszbikus a sajtboltban. Volt ingyen net, gyorsan írtunk a hazaiaknak, hogy megvagyunk, minden okés.

Szingapúri felszállásnál gyermek elaludt, halleluja. Kaját kihozták, megettük… a gyerek meg felébredt… és ébren is maradt végig. Semmi nem használt. Nem fárasztotta le a TV, a sötét (leoltották a lámpákat), sőt, ha mi próbáltunk aludni, azonnal az arcunkba mászott, hogy „alszol???”… Viszont a gép kényelmes volt (Airbus asszem) és mivel középen négy szék volt, mi meg ugye 3-at elfoglaltunk, mellettünk nem ült senki, így volt 4 székünk:)

Belépés az országba érdekes volt. Mi bevallottuk, hogy van egy csomó gyógyszer nálunk, meg sportcipő, meg fajáték. Épp ezért ugye különleges elbánásban volt részünk. Viszont mi olyan segítőkészen nyitogattuk a 9 bőröndöt meg mutogattuk a néniknek-bácsiknak a dolgainkat, hogy egy idő után elegük lett és azt mondták, elhiszik, csak menjünk máááááááááááááááár. De tényleg! Azt mondta az egyik néni, hogy olyan segítőkészek vagyunk, elhiszi nekünk, csak ne nyissunk ki több csomagot:D

Család meglepett: minden állomásról küldtem sms-t, persze innen is, amikor leszálltunk. Erre a következő üzeneteket kaptam vissza: láttuk leszállni a gépet!!! De ezt 3-an is írták! Mondom csak nem álmodták mind a 3-an ugyan azt… Kiderült, hogy webkamerán nézték a repülőteret:)

A Meet and Greet Service keretében vártak minket, és igencsak elkerekedett a szemük, amikor megjöttünk a két trolival, teljesen megpakolvaJ Viszont hazáig szállítottak minket, nem kellett taxizni, és ez abban a helyzetben igen jól esett.

Most ennyit az útról, holnap folytatom az első napokkal, van mit írni:)

Holnap van a nulladik nap.

Minden a helyén (legalábbis úgy tűnik), aztán ki tudja.

Melegen ajánlom a kivándorlóknak, hogy ha egy mód van rá, NE karácsony környékén menjenek. Nálunk nagyjából mindenki elérzékenyült, én a legkevésbé, de én egy antiszociális majom vagyok, nem csodálkozom. Plusz jó lett volna kihagyni a vidékre utazgatásokat, miközben itthon még rengeteg a tennivaló, amit egyik családtag sem ért meg teljes egészében. Nem volt egyszerű.

Euromove elvitte a holminkat 22-én, este küldték a számlát. Ebben több meglepetést is találtunk, mint szerettünk volna.

1. az általuk számolt bruttó köbméter 2,33 lett, míg mi nettóban (igen erős ráhagyással) 1,68 cbm-t számoltunk. Ez azért egy kicsit nagy eltérés, ami felfelé mozgatta az általunk fizetendő összeget.

2. Áfás számlát küldtek. Annó a Crown-os mondta és valahogy megragadt csöppnyi agyamban, hogy a tengeri szállítmányozás áfamentes szolgáltatás. Ugyan az Euromove ajánlatából nem derült ki, de előbbi infó alapján biztos voltam benne, hogy az ajánlatban szereplő ár nettó/bruttó ár, ezt kell fizetnem.

Gyorsan írtunk is nekik levelet, hogy ácsi, ez nekünk nembegyere. Persze nem reagáltak, és jöttek az ünnepek. Hétfőn délben még mindig semmi válaszunk nem volt, ezért telefonáltunk. Sűrű elnézéskérés a számlázás miatt, plusz újra le fogják mérni az ingóságainkat. Teszem hozzá, akkor is jobb az ajánlatuk és még mindig olcsóbb, mint a Crown, de ez azért mégsem pálya.

Ez azt jelenti, hogy a cuccunk csak januárban indul el, tehát április előtt nem is számíthatunk rájuk. Ez van.

Gyerekkel voltam még utoljára orvosnál, felírattam az összes létező látható betegségre gyógyszert. Hasmenés, szorulás, magas láz, köhögés stb. Amikor mentem a gyógyszertárba és kértem a hasmenésre meg a szorulásra EGYSZERRE gyógyszert, a patikus kicsit megrökönyödve kérdezte, hogy ezt most hogy? Mondtam neki, hogy betárazok... Doki mondta, hogy próbáljak utánajárni a Hepatitisz A+B-nek is, de ez a kombó minimum 21 napot igényelt volna, mivel 3 oltással jár. Így maradt a HepaB. Az oltás beszerzése nem volt egyszerű, a 4. gyógyszertárban kaptam csak, és muszáj volt szereznem, szétáztam, szétfagytam és egy homless majdnem letaperolt. De győztem, oltóanyag megvolt. Gyereket beoltották, visított mint egy kismalac, még a körmöm nyoma is meglátszott a karján, úgy szorítottam, hogy ne rúgkapáljon. Dokinak hálás köszönet!

Most jöjjenek az érzelmek: mint egy hullámvasút... Hol fent, hol lent... Néha visítva könyörgök, hogy MENJÜNK MÁR, a másik pillanatban pedig sírok, hogy MIÉRT megyünk el??? Nem egyszerű az utolsó hónap, még rosszabb az utolsó pár nap...

Holnap indulás... Nem mondom, nagyon félek...

Mindig történik valami és soha nem történik semmi:)

Kedden jön a költöztető cég, hétvégén csinálunk egy próbát. Összepakolunk a repülőútra (150 kg) és azonnal ki fog derülni, mi az, aminek még hajóznia KELL, mert túllépjük a súlyhatárokat. Szinte már minden a helyére került, fejben legalábbis. Nagy része már dobozban figyel, úgy mint konyhai eszközök (ergo főzés nulla), olyan ruhanemű, amire nem lesz egyhamar szükség, cipők, játék (társas főként), könyvek. 2 köbméter ingóság elköltöztetését jelöltük meg, de egyelőre még az 1-et sem értük el. Közelítünk már hozzá, de nem hinném, hogy lesz az egész 2 cbm. De ez majd kiderül a véghajrában.

Tegnap érkezett meg a címünk, legalább tudjuk hová érkezünk. Sürgősségi telefonszámot is megadtak, hogy ha útközben gebasz van, tudjuk jelezni nekik. A lakásról annyit tudunk, hogy teljesen felszerelt, csak ágynemű, huzat, párna meg törölköző nincs. Mivel a saját ágyneműnk önmagában 6 kg-ot nyom, ezért az hajózik, a hálózsákokat pedig beszereztük, nekünk jó lesz. A gyerek cuccai jönnek velünk, azt könnyebben össze bírom préselni és nem is nehéz. A lakás ára 226 AUD/hét, egy hét kauciót kell letenni plusz 2 hetet kell előre fizetni, tehát 678 dodónak mindenképp kell a zsebünkben lennie. De ezt még úgyis átbeszéljük, mennyi pénzt váltsunk, a többi meg bankon keresztül fog jönni.

Ma intéztük a bankokat is, rendelkezőnek felvittük a családot, legalább a lét le tudják venni, ha bármi van. CIB Banknál október óta 500Ft/személy a rendelkezési jog. Jót röhögtünk rajta, biztos mindenki feszt rendelkezett, ezért hozták ezt a szabályt. Ami valljuk be nem szól másról, mint pénzlehúzásról. Ezt a bank azon nyomban meg is tette, csekkoltam, gyorsak voltak:) Persze az ügyintéző megjegyezte, hogy a sok pénzzel mit akarok kezdeni, mert le kéne kötni, vagy befektetni vagy blablabla. Mondtam, hogy hagyjuk, el akarom költeni:)

Budapest Banknál kevesebb volt a gond, persze a gyerek mindkét helyen lebontotta az épületet. Azt mondjuk nem értem, hogy egy bankfiókban miért nincs nyilvános mellékhelyiség, majdnem bepisilt a törpe, de szerencsére kibírta. Olyan csúnyán nézett a biztonsági őr és juszt sem engedett el minket wc-re, mondtam nem gond, majd körbepisiljük a kertet... És még akkor sem... Na mindegy, van egy újabb papírhalom, amit el kell dobozolni.

Kiskölköm ma kétszer majdnem nagyobb kárt tett magában, elég rendesen rám ijesztett. Van egy ökör kis hómanója, egy fehér bigyó hurkapálcán. Na, sikerült a hurkapálcát ugrándozás közben feltolnia az orrába, persze épp akkor senki nem volt a közelében, csak az eszeveszett vonyítását hallottam meg, de szerencsére az ijedtségen kívül más baja nem volt. Majd kb fél óra múlva, induláskor lebucskázott a lépcső legtetejéről. Hála az égnek elég hamar megállt és csak a pocakját ütötte meg, én azonban halálra váltan visítva dobtam el mindent és kaptam utána. A szívem majd kiugrott, én elsírtam magam, ő megnyugtatott, hogy nincs semmi baj:) Kegyetlen rossz látni, ahogy tehetetlenül elindul lefelé, mint egy zsák... És még nincs vége a mai napnak.

Elkezdtük a búcsúzkodást. Kedd este óta nem aludtunk egy jót, és valószínűleg ma sem fogunk. Holnapra is van program (ezt megússzuk egy pofavizittel remélem, mivel a volt cégemhez kell menni, nem tervezem, hogy ott leszek órákat), szombaton viszont csúnyán ivós partira vagyunk hivatalosak. De talán a jövő hét lazább lesz, mindenki a karácsonyra készül már, elutazik ide-oda.

Van lakás, hála a jó égnek!

Tegnap egyik fórumtárs (ausztralia.net) biztatására írtam a délieknek, hogy mégis mire számítsak. Remegtek az ujjaim, hozzászoktam már, hogy ha Magyarországon egy ügyintézőt hamarabb mersz zaklatni, mint az elvárható lenne, elküldenek melegebb éghajlatra. De ők nem, sőt! Alig aludtam, mert az időeltolódás miatt fel akartam kelni éjjel, hogy megnézzem, jött-e válasz, annyira izgultam. Már minden megfordult a fejemben, mint pl. mi van, ha épp január 2-től nincs szállás, csak 3-tól? Híd alatt alszunk? Na jó, van szálloda, de 150 kilónyi csomaggal? De hála a jó égnek, van lakás, és ez annyira, de annyira jó hír, hogy egész felpörögtem, gyorsan rendet is raktam és kihajigáltam még egy pár cuccot:)

Viszont az ausztrálok biztosra mennek. Első körben ugye küldtem egy jelentkezést, hogy akkor én kérném a szolgáltatásokat. Visszaigazolták, hogy vettük, rendben, majd jelentkezünk. Most rákérdeztem, hogy akkor mi van, megjön a válasz, hogy ok, de azért igazoljam vissza... Biztos viccből kérdeztem:) ÉS ha ez még nem elég, még egy visszaigazolást kérnek 7-10 nappal az érkezés előtt. Biztos, ami biztos.

De a legaranyosabb, mint a hülyegyerekeknek leírták, hogy a 'Meet and Greet Service' keretében jön egy ember elénk a reptérre és tábla lesz a kezében, rajta a nevünk, legyünk olyan szívesek odafáradni hozzá, mert ő nem fogja tudni, hogy mi vagyunk mi... Ki gondolta volna?

Most várom az újabb levelet, hogy mi lesz a cím, hol is van és mennyibe kerül. Mert ezt így most nem sikerült megküldeni, majd küldik később. Ja, felhívták a figyelmünket, hogy legyen nálunk ausztrál dollár, mert abban kell majd fizetni a kecót.

Rég nem írtam, azt sem tudom hol kezdjem.

Talán ott, hogy végre eljöttem a munkahelyemről. Ahová még mindig visszatérő lélek vagyok, mert miért is menne simán minden, a lelkiismeretem meg nem hagyja, hogy összedőljön a pénzügy-könyvelés. A gyerekem, én formáltam:) Bár mostanra már a hátam közepére sem kívánom, mivel van elég dolog, amivel lehet foglalkozni.

A november elment az apró ügyintézésekkel és a könyvek katalogizálásával. Excel-be felvezettem az összes, polcra kirakott és megtalálható könyvet, szám szerint 1200 darabot. Ezeket TG szépen dobozokba pakolta (orangebox.hu, C1, ez mg mozdítható, ha meg van pakolva), majd miután elnevetük mindegyik dobozt (világirodalom, művészet stb), az excelben mellé írtam, melyik, hol található. Ezek után szépen megkapta mindegyik a sorszámát is. Persze vannak olyan dobozaink, amik nem lettek katalogizálva, csak elnevezve, mert eddig is a pincébe laktak, kutya nem szagolt feléjük évek óta, csak átcsomagolódtak. Így nagyajából létrejött 30 doboznyi könyv...

A sztorihoz hozzá tartozik, hogy anyósom közben eladta a lakást, így most oly módon kell rendszereznünk magunkat, hogy a garázsba elférjünk. Azt szerencsére nem adta el, bajban is lennénk...

A lakásból már eltüntettünk egész sok dolgot: régi szekrényeket meg a kanapét iwiw-en meghirdettem ingyen, el is vitték. Konyhai cuccokra is akadt ember, neki a napokban átviszem, ami amúgy is felesleges, indulás előtt megkapja a maradékot is. Mosógép-TV megy a barátnőmnek, hűtőt megpróbálom eladni.

Költöztető cég: EUROMOVE. Három ajánlatom volt, ebből kettő volt konkrét költöztető, a másik szállítmámyozó, így azt kilőttem, túl sok macera. A CROWN volt a másik, de majdnem dupla áron. Így jöttek szóba ők. Egyelőre semmit nem tudok mondani róluk, dec 22-én viszik a cuccainkat. Hát majd kiderül, melléfogtam-e.

Internet, telefon átiratva anyósra, UPC lemondva. Jövő héten megyünk a bankba, hogy az itthon maradókat rávezessük a bankszámláinkra, rendelkezőnek.

Telefonok kikódolva. Érdemes odafigyelni, hogy hivatalosan tegyük ezt meg, én bementem a T-Pontba és ugyan nem olcsó, mert 10eF/telefon, de az eredeti kódot kapja meg, nem berhálják szét a készüléket. És persze több délelőttöm is bánta, de megcsináltam. Fő a kitartás.

Jövő 7en megyek önkormányzatba és megbróbálom kijelenteni magam meg a gyereket, de majd csak a banki ügyintézés után.

SZJA bevallást kintről fogom beküldeni, nincs kedvem vesződni vele, és azt a tájékoztatást adták, hogy nem is szükséges. Adjam le időben és akkor nem kell foglalkozni semmivel. Állítólag az egyablakos rendszer miatt, ha kijelentkezem, onnantól nem fognak zaklatni. Hát majd kiderül.

Nagyon várom SA válaszát lakással kapcsolatban, remélem lesz kecó, mert ha ez nem jön össze, valószínűleg sikítva fogok fel alá rohangálni a lakásban:)

Furcsa, mert mind a kettőnknek megfordult a fejében, hogy ne csináljuk, hagyjuk, maradjunk. És azonnal a következő gondolat: na jó, de minek is?

Ergo megyünk... 22 nap...

Repjegy van.

Mondjuk eddig is volt ugye...

Lényeg, hogy átvariálták a dolgot, nem Frankfurtban szállunk át, hanem Londonban, de ettől még a Szingapúr-Adelaide járat ugyan az lesz. Most már hetente meg fogom nézni a foglalásunkat, mert ez így ijesztő. Egyelőre mondjuk nem látom a 40 kiló cucc megjelölést, csak az utolsó járaton, de remélem ők is úgy gondolják, hogy nem csak Szingapúrban adhatom fel a többletet:) Ja, és helykiosztásilag is jók a jelölések, 3-an, 3 totálisan különböző helyen ülünk. Szerintük. A 3 éves gyerekem majd ül egyedül, életében először repülőn, az anyja nélkül. Életszerű. Bár könnyen lehet, hogy ez csak egy előzetes helykiosztás, mindenesetre rá fogok kérdezni. Az biztos, hogy van onlány csekking, és ott lehet helyet választani, de csak 24 órával az indulás előtt. Az meg már lehet, hogy késő...

Ma szembesültem egy igen érdekes dologgal: az egyik járatunkat törölték...

Történetesen a Malév Budapest-Frankfurt járatát, ahol is csatlakozásunk van és megyünk tovább. Senki egy kukkot nem szólt, pedig felregisztráltam a Quantas honlapján az emilt is, nehogy valami gond legyen. Ma csak meg akartam nézni, hogy lehet-e onlány csekkolni helyet magunknak, erre ott virít, hogy Cancelled. Nem kicsit paráztam be, hívtam a Malévot, aki közölte, hogy jé, tényleg nincs december 31-én Frankfurtba gépük. Na mondom itt a világvége. Hívom IOM-es Buzássy Miklóst. Azt mondta, ő még ilyennel nem is találkozott. Küldött emailt nekik, hogy ugyan legyenek már oly szívesek és adjanak egy másik útra helyet. Most várjuk a választ... Rettentően kíváncsian...

Azt se m tudom, ilyenkor mi van. Én már kifizettem a jegyemet egy Budapest-Adelaide útvonalra. Be is volt foglalva a kifizetésnél, leellenőriztem. Most meg csak úgy törlik és nem is szólnak? Akkor minek van fent elérhetőség? Majdcsak észreveszem az indulás napján, hogy nincs mivel indulnom??? Na mind1, erősen ajánlom nekik, hogy valami értelmes időpontban találjanak egy másik járatot, ami elrepít Frankfurtba és jó lenne, ha ez nem kerülne plusz pénzembe. Meg mondjuk nem kellene egy napot várni a csatlakozásra. A jó az egészben az, hogy megnéztem egy repjegykeresőn a Budapest-Frankfurt útvonalat szilveszterre. Egyetlen egy közvetlen járat van, horribilis áron, az összes többi mind átszállós (London, Párizs, Bécs, Amsterdam), ami azért eléggé nevetséges. Úgyhogy kíváncsian (gyomorgörccsel) várom a fejleményeket.

Megpróbáltuk, de feladtuk.

Történt ugyanis, hogy él egy régi kollégám Londonban. Megkértem, hogy szerezzen formanyomtatványt, mivel csak postán lehet kapni, csak Anglián belül. Nagyon rendes volt és kért egyből 3-at, hátha elrontjuk:) Elküldte levélben, hogy időben megkapjuk, mert ő épp készült hazalátogatni, és ha akarjuk, akkor egy költséget megúszunk, mert kiviszi a kitöltött lapot meg a szükséges doksikat és ott majd feladja.

Örültünk, mint majom a farkának, olcsóbban megússzuk a jogsit és nem kell gyakorlati vizsgát tennünk majd kint. Aztán jött a feketeleves. Szép kis okirat hamisítást valósítottunk volna meg, ha ezt végigcsináljuk. Ugyanis van egy-két kérdés, amiben egyszerűen MUSZÁJ lett volna hazudni.

1. Lakcím (csak angliai lehet)

2. Mikor érkeztél Nagy-Britanniába? (ugyebár soha, és nem is szándékozom oda menni)

3. Felelősségem tudatában kijelentem, hogy Angliában tartózkodom, jogosult vagyok lecserélni a jogsit, mert ha nem, akkor felakasztanak.

Ezek után első körben gondoltuk, inkább kérdezünk. Hívom a nagykövetséget, mégiscsak egyszerűbb magyarul elgagyogni, hogy mi fáj. Reggel 9-kor felveszi egy igen undok központos csaj és közli velem, hogy jó egy óra múlva telefonáljak, mert nincs senki, akit jelenleg kapcsolni tudna. Egy óra múlva ismét ugyan ez az unott csaj nagy kelletlenül kapcsol, de szerencsétlenségemre vissza is vette a vonalat, mondván azt üzeni az ügyintéző, hogy most nem ér rá, mert ügyfélfogadás van, hívjam 14.30 és 17 között. Hogy ne legyek túl mohó, 3-kor emeltem fel újra a kagylót. Műszakváltás volt, mert egy kedvesen csilingelő hangú leányzó lelkesen kapcsolt, bár jelezte, hogy nem sok eséllyel fogják felvenni. Hívás kicsöng, majd visszamegy központhoz. Megkérdezte, hogy tulképp mit szeretnék, hátha ő is tud segíteni. Elmondtam. Azt javasolta, hogy egyszerűbb, gyorsabb, kényelmesebb és nem utolsó sorban biztosabb (no meg szárazabb érzés...), ha felhívjuk a kinti jogsi kiállító hatóságot (DVLA).

Netre fel, telefonszám keres. 0870... na mondom most akkor mit is kell tárcsázni? Kértem Gábort, h hívja őket fel ő, mégiscsak az ő vizsgájában virít a 6,5 pont, nem az enyémben. Ha jól rémlik, kb hatodjára sikerült jól beütni a számot. Sejtésünk beigazolódik: no way. Ha ott élsz, ott dolgozol, akkor minden további nélkül, de csak úgy puszira? Még az 50 font fejében sem!

Úgyhogy megyünk djönörű nemzetközi sajtpapírért az okmányirodába és majd szívjuk a fogunkat a gyakorlati vizsgán... Ez van, ezt kell szeretni. Kata és Papi blogján (http://fejjel-lefele.freeblog.hu/) nagyjából tájékozódtunk a vizsga menetéről és költségeiről, úgyhogy választásunk nincs, le kell vizsgáznunk.

Biztos vannak olyanok, akiket nem érdekelnek ezen apró kritériumok, mondván kutya nem foglalkozik vele, de mi nem ilyenek vagyunk. Lássuk be, ha kiküldöm az útlevelem meg a jogsim, azzal azonnal igazolom feléjük, h soha nem léptem még be az országukba. Ha a személyit küldöm, akkor ezt ugyan el tudom kerülni, de valahogy mégsem fűlik a fogunk a hazudozáshoz. Ki is lehet menni fapadossal 2 hétre, de költségeiben akkor már ugyan ott vagyok, mintha kint levizsgáznék.